> Útleírások >Manta Point - árnyak a hullámok között

Reggel 8.15, indulás Padangbaiból, 6 vendég, egy búvároktató és egy mesterbúvár

Ahogy a Nap kibukkant a rövid reggeli esőt követően a felhők közül, a Kuda Putih, vagyis Fehér Ló nevű hajó lassan elhagyta az öböl fehér homokján sorakozó jukungokat, vagyis a hagyományos, kiegyensúlyozó oldalgerendával kiegészített csónakokat. A nyílt tengerre érve hamarosan feldübörgött a motor, a fehér hajó pedig szinte repült a felszín felett.

- A hajóút a Manta Pointig több mint egy óra. Aki érzékeny a tengeribetegségre, az most vegyen be megfelelő megelőző gyógyszert! – mondta a merülésvezető.

Az utasok azonban a táj szépségébe belefeledkezve bámulták a háttérből előbukkanó Agung-vulkán 3142 méteres tornyát, Lombok sziluettjét, és az egyre közeledő Nusa Penida körvonalait.

A Nusa Penida es Nusa Lembongan közötti csatornát elhagyva a táj és a tenger hirtelen drámaivá vált: a 3-4 méteres hullámok dühödt tajtékban robbantak szét a százméteres sziklákon. A hajó olyan lett, mint egy paripa, mely le szeretné vetni hátáról nem kívánt utasait.

A tenger ostromát magányosan álló sziklát elhagyva a hajó egy öbölbe ért. Noha a hullámok itt is nagyok voltak, a hajó megállt.

- A manták ott vannak, csak miránk várnak! – mondta a merülésvezető a távolba pillantva. Alig száz méterre a szikláktól alámerültünk.

A merülésvezető utasításait követve megpróbáltunk nem menni 10 méternél mélyebbre (ennek nem is lett volna különösebb értelme, hiszen a manták a felszín közelében voltak), bár a sekély vízben többször kellett a légúti nyomás kiegyenlítésére figyelnünk. Néhány perc után feltűnt az a hatalmas kő, mely a tengerben a manták “tisztítóállomásaként” funkcionál. A takarítást elvégző halak miatt jönnek errefelé ezek a hatalmas repülő sárkányra emlékeztető, csodálatos lények.

Alig néhány másodperc után a merülésvezető megkocogtatta palackját, így jelezve az első manta közeledtét. Egy-két méterre a merülésvezető előtt lassan és méltóságteljesen a látómezőbe úszott az első példány. Talán egy méterre megközelítette a víz felszínét a “takarítóállomás” felett, néhány másodpercet egy helyben tartózkodott, majd továbbsiklott a derengő távol felé.

A második mantára alig 2 percet kellett várni, ez a hatalmas, 4-5 méteres állat egy hármas csoport előhírnöke volt. A mantacsoport elúszott a búvárok előtt, majd megkerülte őket, és sokáig a közelben tartózkodott.

Utána egy darabig csak a hullámok és a kisebb halak kötötték le a figyelmünket. Minthogy alig 6- 8 méter mélyen voltunk, fölöttünk pedig a hullámok érkeztével a másodperc töredéke alatt több méterrel változott a vízoszlop magassága, kezdett fülünkben kényelmetlen érzést kelteni az állandóan szükséges kiegyenlítés. Én a ringatózásba pedig kezdtem egy kicsit beleszédülni. Ekkor azonban hirtelen megérkezett egy mantacsapat a távolból, talán 8-an lehettek. A csoport velünk maradt, és néhány perc múlva újabb manták csatlakoztak hozzájuk. Alig hittem a szememnek: hogyan férhet el ennyi hatalmas állat ilyen kis helyen?